Sziasztok Hajdú Zsanett vagyok, de mindenkinek csak Zsana!
Szenvedélyesen imádok enni és utazni. Másfél évtizeddel ezelőtt (amikor a férjemmel Ábellel megismerkedtünk) éppen fénykorukat élték a “kuponos” oldalak, amivel felfedeztük az éppen fellendülő hazai gasztronómiát. Vele egyidőben a bővülő fapados kínálatnak hála nekiláttunk utazgatni is: először csak évi egy-két alkalommal, majd egyre többet és egyre messzebbre. Első Európán kívüli utunk során Izraelben éreztünk rá, hogy milyen izgalmas egy teljesen más kultúra gasztronómiája – ezután nem volt megállás. 2016-ban világkörüli útra indultunk, ahol kifejezett célunk volt a világ ízeinek felfedezése is: erről szól a Kultitasting oldalunk.
Azóta a családunk két új taggal bővült, és mi célul tűztük ki, hogy számukra is hétköznapivá tesszük ezeket az ételeket. Nincs kényszer, francia elvek alapján etettük és etetjük a csemetéket: “mindent meg kell kóstolni, de semmit nem kötelező megenni”. Néha az utolsó lépésben kicsit módosítunk a nekik és magunknak tálalt ételeken, de a gyerekek meglepően fogékonyak lettek az egzotikus ízekre: imádják a polipot, a curryket, stb. Így született meg az Ínyenc baba honlap, ahol elkezdtem megosztani ezeket a családi recepteket.










Ugyanakkor nemcsak enni szeretünk, hanem főzni is. Egyre többször kötöttük magunkra itthon a kötényt, hogy egy falat Vietnám, egy kanál Malajzia vagy egy korty Omán érkezhessen az otthonunkba. Új alapanyagok, fűszerek, töltötték meg a mindennapjainkat és a hűtőnket: olyanok, amiről valószínűleg sokan talán még nem is hallottatok (eddig).
Eddig több, mint 40 országban jártunk, így inspirációt meríteni bőven van miből. Nem csak az utazásokon szerezzük az új ötleteket, hanem itthon is volt alkalmam fejleszteni magam. Először rövid ideig a Wolf András vezette Salon étteremben stázsoltam, majd 2016-ban a GasztroWerk képzésén finomítottam a tudásomat, ahol hazai gourmet világ jeles képviselői okosítottak, hogyan és milyen alapanyagokkal dolgozzunk.
Idővel az érdeklődésem bővült és változott, a különleges receptek mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a szezonalitás és a „zero waste” szemlélet. A babák pedig felnőnek, ezért új vizekre evezek.
Hogy mire is számíthattok az “ízutazó” oldalon? A hagyományos magyar konyhától eltérő ízekre nyitott, de abban még járatlan hobbiszakácsoknak szeretném megmutatni, hogy az „egzotikusnak” gondolt ételek mennyire finomak és egyszerűek is tudnak lenni.
Megmutatom, hogy:
- Hogyan készíts el könnyen, néha meglepően kevés alapanyagból különleges ételeket?
- Miként készítsd el azt a kaját, ami annyira lenyűgözött a legutóbbi nyaralásodon?
- Hogyan tedd izgalmassá az „unalmas” téli zöldségeket, mint répa, krumpli, sütőtök.
- Miért ne dobd ki a karalábé vagy a répa zöldjét, hogyan használd fel a vasárnapi ebédből maradt húst?
- Hol szerezhetsz be az egzotikus alapanyagokat egy kóstolás erejéig – és mennyi mindenre tudod még felhasználni őket, ha ízlik?
Nyitott vagy az új ízekre? Szívesen fedezed fel más nemzetek konyháját és kísérletezel új alapanyagokkal? Ha legalább az egyikre igen a válaszod, akkor tarts velem és kezdődhet az ÍZUTAZÁS!